A legutóbbi, hazai Haladás elleni fiaskó után mindenképpen javítani kellett és erre meg is volt a lehetőség az újonc HOPE futsal ellen. Mondhatni jókor jött a válogatott szünet, így volt idő megemészteni a történteket és előre tekinteni, hogy a folytatás jobban sikerüljön. A sérültek felépültek szerencsére, így Módly Domi is újra játékra jelentkezett. Tarpai hiányzott eltiltás okán, valamint Nyerges a sérülés után most betegség miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.
Nem kezdődött jól a mérkőzés. A 4. percben a hazaiak brazil légiósa Everton talált a kapunkba, ezzel megszerezve a vezetést. Ezt követően sokáig a mezőnyben folyt a harc és csak 10 perc elteltével érkezett a következő gól. Ezt viszont már mi szereztük és a 13. percben Szabó Bence egyenlített. Már úgy tűnt döntetlennel megyünk a szünetre, de egy perccel a lefújás előtt Fellegi révén visszavette a vezetést a vendéglátó.
A szünetben sikerült átbeszélni a hibákat, ugyanis nem sokat kellett várni a gólunkra. A 23. percben Klacsák volt eredményes, amellyel újfent döntetlen volt az állás. Ismét jött egy nagyobb szünet, mindkét csapat várt a kínálkozó alkalomra, hogy eldöntse a mérkőzést és ahogy haladtunk előre az időben érezni lehetett, hogy itt a következő gól sorsdöntő lehet. A 38. percben végül nekünk sikerült megszerezni ezt a nagyon fontos találatot és a mérkőzésen először magunkhoz ragadtuk a vezetést. Szabó Bence tudott duplázni a legjobbkor. Nem is várt sokat az ellenfél, megpróbálták a létszámfölényes játékot, de a jó védekezésünknek hála nekünk sikerült ezt kihasználni és a 39. percben Módly Márk üres kapus gólja végleg lezárta a mérkőzést.
HOPE Futsal – Magyar Futsal Akadémia 2-4 (2-1)
Gyáli Sportcsarnok
Vezette: Fehérvári (ifj. Hartung, Bacsi)
HOPE: Bohony – Fridrich, Molnár, Vékei, Milavecz
Csere: Jávorszky, Ficsór, Horváth, Sas-Urbán, Everton, Szabó D., Fellegi, Rajnai, Csóri
Vezetőedző: Matyó Máté
MFA: Tóth B.– Papp Á., Módly D., Klacsák, Szabó K.
Csere: Domokos, Nguyen, Módly M., Véghelyi, Patócs, Boznánszky, Bokor, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Gólszerzők: Everton, Fellegi ill. Szabó B. (2), Klacsák, Módly M.
További hírek