Megtörtént az alsóházi rájátszás sorsolása. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert hazai pályán kezdhetjük a rájátszást és hazai pályán is fejezhetjük be, de bízunk benne, hogy nem az utolsó fordulóban dől el a bennmaradásunk.
Február végén a Rubeola látogat hozzánk az 1. fordulóban. Mindkét csapat nyert otthon a másik ellen, tehát van miért visszavágni, de az alsóházban minden mérkőzés nagyon nehéznek ígérkezik. Mindenki az életéért fog küzdeni.
A zárófordulóban a Nyírbátor látogat majd hozzánk. A bátori együttest mindkét meccsen felül tudtuk múlni az alapszakasz során, de nem szabad ebből kiindulni, mert nagyon jól igazoltak a télen.
A bajnokság lebonyolítása miatt a hozott pontok (a képen látható, ki mennyi pontot hozott) nagyon összesűrítették a mezőnyt, így tényleg minden pontnak jelentősége van. Egy rossz kezdés is megpecsételheti 1-1 csapat sorsát, de akár az utolsó is egy jó kezdéssel már az alsóház első helyén találhatja magát.
Érdekesség, hogy az előző szezonban is a 3. helyen mentünk bele az NB2 rájátszásába csak akkor a felsőháziba és végül bajnokként jutottunk fel az NB1-be. Bízunk egy hasonló teljesítményben mint tavaly.
FRISSÍTÉS: Az első fordulóban felcseréltük a pályaválasztói jogot a Rubeola csapatával, így idegenben kezdjük meg a rájátszás küzdelmeit.
További hírek