Hétfőn Magyar Kupa mérkőzéssel folytatódott a szezon. Az NB2 Nyugati csoportjának egyik élcsapatához látogattunk. Tavalyról már jól ismertük egymást az UTE csapatával, de míg nálunk csak néhány új játékos található a tavalyi kerethez képest, náluk elég nagy volt a jövés menés. Ezek fényében nem indulhattunk ki az előző szezonban vívott párharcokból.
Tóth Szabolcs két rutinos kapusunkra sem számíthatott sérülés miatt, így Márkus Ákos húzott mezt sok év után újra Magyar Kupa mérkőzésen. A meccs egészét jellemezte ugyanakkor, hogy bátran nyúlt mindkét csapat az 5a4-es játékhoz.
Kiélezett csatát hozott az első néhány perc és keresték a fogást egymáson a csapatok. A 6. percben Kasza Dániel révén a hazai csapat került előnybe. A 10. percben Lőrincz Máténak sikerült egyenlíteni. Majd még a félidő végét jelző sípszó előtt Szabó Bence a vezetést is megszerezte nekünk.
Fordulás után szinte azonnal egyenlített ellenfelünk Medveczki Máténak köszönhetően. Rendkívül izgalmas és szoros második félidőre lehetett számítani. Egészen a 32. percig nem is esett újabb gól, ekkor Kovács Ádám tudta ismét megszerezni számunkra a vezetést. Rendkívül nehéz 8 perc várt még ránk, de szerencsére sikerült kihúzni a végéig az 1 gólos előnnyel, így mi jutottunk a legjobb 8 közé a kupában.
UTE–Magyar Futsal Akadémia 2-3 (1-2)
UTE Labdarúgó Akadémia
MFA: Gaylhoffer – Boznánszky, Kovács, Szabó B., Lőrincz
Csere: Márkus, Módly M., Véghelyi, Simon, Módly D., Vas, Szabó D., Tarpai, Bokor
Vezetőedző: Tóth Szabolcs
Gólszerzők: Kasza, Medveczki ill., Lőrincz, Szabó B., Kovács
További hírek