Hétfőn megkezdtük a bajnoki menetelést és egyből a legnehezebb feladat várt ránk, ugyanis Szombathelyen vendégeskedtünk. Nehéz mérkőzésre számítottunk, az is volt, viszont sikerült eléggé megnehezíteni a címvédő dolgát.
Rögtön az első percben Módly Márk révén megszereztük a vezetést, de ez nem tartott sokáig, mert még ebben a percben Dróth egyenlített büntetőből. Egy keresztbe passz után Hajmási rutinosan átesett kapusunk lábán, ami után büntetőt ítéltek. Jól álltunk bele a mérkőzésbe, de ez a gyors gólváltás picit megzavarta a fejeket. A 4. és 5. percben is egy távoli lövésből szerzett gólt a Hali, előbbit Longo jegyezte, míg utóbbit a másik idegenlégiós Cassemiro. A 17. percben egy kavaradás után Hajmási növelte tovább az előnyt. A félidő vége azonban számunkra alakult kedvezően és sikerült közelebb zárkózni, a 19. percben Boznánszky kergette ki a pókot a hosszú felsőből. A 20. percben pedig Szabó Bence először a hosszú lécet lőtte telibe, de az ismétlésnél nem hibázott és sikerült elhelyezni a bogyót a hosszú alsóba. A hazai csapat edzője időt kért és ez végül remek húzásnak bizonyult, ugyanis szinte rögtön a középkezdésből sikerült ismét ellépnie kettőre a Haladásnak, Cassemiro duplázott.
Fordulás után közvetlenül a 21. percben Lőrincz góljának köszönhetően ismét egy volt közte és ezen a ponton akár vérmesebb reményeink is lehettek volna. A gól után viszont kissé alábbhagyott a lendület, mindkét csapat próbálta játszani a játékát, de kevesebb volt a gólszerzési lehetőség és az átütőerő a csapatokban. Egészen a 32. percig tartottuk ezt az eredményt, ekkor viszont Rutai talált be és ezzel be is állította a végeredményt. A Haladás 6:4-re nyert, de ebből a mérkőzésből lehet lendületet szerezni és tovább építkezni.
Haladás VSE – Magyar Futsal Akadémia 6-4 (5-3)
Haladás Sportcsarnok
Vezette: Wittner (Karsai, Kondákor)
Haladás: Gyimesi– Szalmás, Hajmási, Dróth, Vas
Csere: Homlok, Kovács, Simon, Longo, Knizs, Sipos, Körmendy, Vatamaniuc, Cassemiro, Rutai
Vezetőedző: Ferraz Conde Felipe
MFA: Boldizsár – Szabó D., Módly M., Lőrincz, Tarpai
Csere: Gaylhoffer, Véghelyi, Boznánszky, Fábián, Módly D., Vas, Steiner, Bokor, Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Gólszerzők: Dróth, Longo, Cassemiro (2), Hajmási, Rutai, ill. Módly, Boznánszky, Szabó B., Lőrincz
További hírek