MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • 20 másodpercen múlt az újabb kapott gól nélküli hazai bajnoki

    Írta: MFA admin

    Hazai pályán idén eddig jó eredményeket sikerült elérni, az Aramis ellen nem sokon múlt a győzelem a Berettyót pedig sikerült legyőzni ráadásul gólt sem kaptunk azon a mérkőzésen. A DEAC-al ráadásul mindig szoros kiélezett meccseket játszunk, így volt ok a bizakodásra, még úgy is, hogy ellenfelünk remek formában érkezett és a 3. helyről várta az összecsapást.

    Két hasonló felfogásban játszó csapat találkozott az első néhány percben a magas letámadás és gyors átmenetek jellemezték mindkét csapatot. Az első védéseket viszont Barnának kellett bemutatnia, aki többször is jól ért le a laposan érkező átlövésekre. A 8. percben egy fellőtt labda aztán megtalálta Papp-Kálmán Farkast, aki harcosan megtartotta a labdát és kilőtte a hosszú felsőt. Elmondhatjuk, hogy az első félidő középső része igen jól sikerült számunkra, ugyanis a 12. percben egy megpattanó szabadrúgásból Farkas duplázott. Majd újabb 2 perc múlva Szabó Bence szint lemásolta Farkas első gólját, az előrelőtt labdát harcosan megszerezte és állítgatás nélkül helyezte a játékszert a hosszú felsőbe. Magabiztos három gólos előnynel mehettünk szünetre.

    A második félidőben sajnos alábbhagyott a támadójátékunk és csak momentumok jutottak számunkra az ellenfél kapuja előtt. Hátul viszont megint sikerült fegyelmezett védekezést produkálni, mint az MVFC ellen. Kicsit görcsössé is váltak a vendégek, mert egyszerűen sehogy nem sikerült betalálniuk, körbelőtték a kaput. Az üres kapura is mellé lőtték a labdát. Az utolsó néhány percben aztán 5a4-re váltottak, de elmaradt az áttörés. 20 másodperccel a vége előtt végül Vass távoli lövése utat talált a hosszú alsóba, így nem sikerült kihúzni kapott gól nélkül.

    Magyar Futsal Akadémia – DEAC 3-1 (3-0)
    Sport11 Sport és Szabadidőközpont
    Vezette: Czene-Joó (Kiss, Topálszki)

    MFA: Tóth B.– Módly M., Klacsák, Fábián, Szabó B.

    Csere: Nyerges, Papp Á., Nguyen, Bokor, Szabó K., Papp-Kálmán, Módly D., Bittsánszky, Kiss Cs.

    Vezetőedző: Boznánszky Gábor

    DEAC: Krajcsi – Pulguinha, Keczán, Tóth A., Urr

    Csere: Soczó, Elek, Erdei K., Vass, Lévai, Erdei Sz., Everton, Bessenyei, Barna

    Vezetőedző: Tihanyi Csaba

    Gólszerzők: Papp-Kálmán (2), Szabó B. ill. Vass

    Fotó: Madarász Krisztina

    További hírek

    Támogatóink