MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • UP

    Újabb domináns év a felnőtt csapat előszobájából

    A tavalyi veretlen szezon után magasra tette a lécet az U19-es együttes, de ezt sikerült megugrani, sőt még magasabbra tenni. Ugyan becsúszott egy vereség, de mellette csupán 1 döntetlen került még a csapat neve mellé, így 9 pontos előnnyel végeztek az élen. Ebben igen nagy szerepet vállalt az NB1 frissen megválasztott év felfedezettje, Papp-Kálmán Farkas, […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    U11 B szezonértékelő

    Idén ismét népes volt az U11-es korosztály, így két csapatra osztotta őket a szakmai stáb. A „B” jelű együttessel Garamszegi István foglalkozott a szezon során. Idén is megmutathatták magukat futsal tornákon és a Bozsik fesztiválokon egyaránt. A szétszedés ellenére is stabil létszámmal abszolválták a szezont, ami a szezon végére sem csökkent. A rengeteg edzés és […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    U11 B téli futsal

    Itt a március, itt a tavasz, ezzel együtt véget ért a téli futsal sorozat a BLSZ égisze alatt. Az U11 B jelű csapatának vezetőedzőjének Garamszegi István rendhagyó értékelése következik a téli futsal sorozat kapcsán: Decemberben, januárban és februárban 12 mérkőzésünk volt a BLSZ rendezésű 5 tornán, megint csak azt tudom mondani, hogy jól szerepeltünk és […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    Őszi Bozsik U11B

    Az 2025/26-os őszi Bozsik tornasorozat az U11B csapatának véget értek. Ezzel kapcsolatban pedig a csapat vezetőedzője Garamszegi István osztotta meg a gondolatait és értékelte az eddig látottakat. Garamszegi István: Új társasággal indultunk neki ennek az évnek is, hisz sokan kiöregedtek a korosztályból, illetve sokan érkeztek a fiatalaktól is csapatunkhoz, ezért az első tornákon a hozzászokás […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    U6-7: Aktívak voltak idén is a legfiatalabbak

    Az év során részt vettünk összesen nyolc Bozsik Fesztiválon, ahol a gyerekek örömmel és felszabadultan mutatták meg, mit tanultak. Minden eseményen 20 fő feletti létszámmal képviseltük magunkat, ami jól mutatja a szülők és a gyerekek elkötelezettségét is. A fesztiválokon a legfontosabb célunk az volt, hogy a gyerekek játékhelyzetekben tapasztalatot szerezzenek, bátran próbálkozzanak, és megtapasztalják a […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    U15: Szezonértékelő

    A szezon végeztével elérkeztünk az utánpótlás értékelő cikksorozatunkhoz, amit idén az U15-el nyitunk meg. A korosztály tavaly is a dobogón végzett az őszi-tavaszi rendszerű BLSZ futsal bajnokságban és ezt a bravúrt idén is sikerült elérni. A TFSE és a Kispest csapatai mögött sikerült odaérni a dobogó legalsó fokára, köszönhető annak is, hogy a második legkevesebb […]

    Írta: MFA admin
    Olvass tovább

    Támogatóink