Tegnap elkezdődött a véghajrá a Futsal NB1 rájátszásában. Hazai pályán játszhatjuk a második kör első három mérkőzését. Tegnap pedig a Rubeolát fogadtuk elsőként. Áprilisban már harmadszor találkozunk a Rubival ráadásul zsinórban, így nem igen tudhatott újat mutatni egyik gárda sem a másiknak. Vagyis erre lehetett számítani, de így utólag talán ki lehet jelenteni, hogy vezetőedzőnknek, Tóth Szabolcsnak, azért valamilyen szinten ez sikerült. Erre a legszembetűnőbb bizonyíték a 0 kapott gól és az a tény, hogy konkrétan ordító helyzetig ellenfelünk egyszer vagy kétszer tudott csak eljutni.
Tudtuk, hogy a Rubinak fontosabb a győzelem, ugyanis egy vereséggel elég nehéz helyzetbe kerülnének a bennmaradási versenyfutásban. A védekezésre koncentráltunk éppen ezért az első játékrészben nem igen forogtak veszélyben a kapuk. Két nagy helyzetünk ugyan így is kimaradt, míg a másik oldalon távoli lövések okoztak kellemetlenségeket. A játékrész végén viszont egy borzasztóan elvégzett Rubeola szabadrúgás után Szabó Dávid egészen a kapuig sétálhatott és nem is hibázott, elhelyezte a játékszert a rövid alsóba. Egy gólos előnnyel mehettünk szünetre.
A második félidőben sikerült feljebb kapcsolnia ellenfelünknek, mi pedig nagyon sok hibával játszottunk, így beszorultunk a kapunk elé, de komoly helyzet ismét csak elvétve alakult ki. Mindig volt egy becsúszó ember vagy éppen a kapuba Boldizsár, küzdésből jelesre vizsgázott a csapat ezen az estén. A helyzet komolyságához mérten a vendégek kezdtek idegesen játszani és többször előkerült a fegyvertárból a könyök kirakás és lökdösődés, de a bírók ezeket a szituációkat rendre továbbengedték így sokszor néma maradt a síp. A 35. percben végül sikerült észrevenni egy hasonló szituációt és köszöntük szépen a lehetőséget Szabó Dávid megduplázta az előnyünket és a góljai számát a szabadrúgást követően. A végén még jött az 5a4-es játék a vendégektől, de ebből sem sikerült igazán nagy helyzetet kialakítaniuk, maradt a 2:0-ás eredmény a lefújásig. Ezzel megtettük az első, talán legfontosabb lépést a bennmaradás felé.
A kilátogató szurkolóknak köszönjük a biztatást és szurkolást, csodálatos hangulatot teremtettek, reméljük pénteken is találkozunk!
Magyar Futsal Akadémia-Rubeola FC 2-0 (1-0)
Sport11 Sport és Rendezvényközpont, 100 néző.
Vezette: Szilágyi (Takács, Kovács)
MFA: Boldizsár – Szabó D., Bencsik, Fábián, Tarpai
Csere: Madarász, Hunyadi, Simon, Kovács, Módly D., Pereszlényi, Steiner, Bokor, Szabó B.
Vezetőedző: Tóth Szabolcs
Rubeola: Varsányi – Nehéz, Huszty, Sámson, Hadzsi
Csere: Vincze, Oláh, Nagy, Hudra, Schiszler, Somogyi, Viz, Katona, Beteschek
Vezetőedző: Jenei Ottó
Gólszerzők: Szabó D. (20, 35.)
További hírek