A Bajnokságban sajnos van pár csapat akik nem veszik túl komolyan a bajnokságot így voltak ősszel elmaradt mérkőzéseink. Igazából 2 komoly ellenféllel játszottunk akiket sikerült megvernünk. Az alapszakasz meccseit megnyertük főként az Aramis elleni meccs volt az igazi erőpróba (itt a félidőben 2-6 után nyertünk 10-8 arányban).
U15-ben 3 csoport van ahol a legerősebbek folytatják tavasszal a rájátszásban, így szerencsére ott már lesznek komolyabb mérkőzések. Vannak tehetséges játékosok akik reményeim szerint később az U17, U19 majd a felnőtt keretben is helyet követelnek maguknak. Szakmailag próbáljuk Őket felkészíteni erre az időszakra így az ott alkalmazott taktikai variációkat fokozatosan emeljük be az edzésekbe, figyelve, hogy a játékban a szabadság és az egyéni képességeket kiaknázzuk.
Az U15-ből van 4 játékos aki már sokszor az U17-tel edz (Bokor, Gajdos, Bittsánszky, Szij) ők a csapat gerince, közülük is kiemelkedik Bokor Levi (bízom benne, hogy 2 éve múlva a felnőttek között látjuk edzeni).
Vezetőedző: Tóth Miklós
További hírek