Utolsó alapszakasz mérkőzésünkre készültünk az Újpest vendégeként. Az átigazolási időszak utolsó napjai kivételesen nálunk is mozgalmasan teltek és az utolsó napokban leigazoltuk az U19-es válogatott Bognár Martint. A Veszprém csapatától érkezett kölcsönbe. Tétje a mérkőzésnek inkább a hazaiak szempontjából volt, mert győzniük kellett, hogy biztosan felsőházasok legyenek. Nekünk a 9. hely megtartása volt a cél a DEAC-al szemben, ami végül nem sikerült, mert a DEAC végül meglepetésre megverte a Nyíregyháza csapatát.
Óvatos játékkal indult a mérkőzés, megpróbálta felmérni a két csapat, hogy mit is szeretne a másik ezen az estén játszani. Így az első 8-10 perc apróbb helyzetekkel telt, illetve volt 2 kapufája a hazai csapatnak átlövésből. A 9. percben Östör megszerezte a vezetést az Újpestnek. Ez picit megfogott minket és továbbra is az Újpest volt veszélyesebb, de egy kontra végén sikerült egalizálni Papp révén. A döntetlen egy egész percig tartott, amikor is Vas Ádám ismét előnyhöz juttatta a lilákat. A szünetig nem is változott már az eredmény, így minimális hátrányból vártuk a folytatást.
A második félidőben is Östör nyitotta a gólok sorát. Ezzel már kétgólos volt a hátrányunk, illetve 2 perc elteltével Czerman is betalált, így már három volt közte. A félidő közepe több helyzetet is hozott mindkét oldalon, de a két gyors gól picit ráült a játék dinamikájára is. Egészen a 33. percig, amikor is Östör már mesterhármasnál tartott. Ekkor Boza mester úgy döntött játszanak többet a fiatalok és a kevesebb lehetőséghez jutó játékosok. Nem is vallottak szégyent. Két gyors góllal visszajöttünk a mérkőzésbe. Előbb Bokor talált be egy nagyon szép támadás végén. Az új szerzeményünk Bognár passzából, majd 1 perccel később már ő maga volt a befejező és meg is szerezte első gólját nálunk. Az izgalmakat egy újabb Vas Ádám gól hűtötte le, de az utolsó szó a mienk, pontosabban Bognáré volt, aki 1 másodperccel a vége előtt ismét betalált, így duplával mutatkozhatott be nálunk. A mérkőzést és mint később kiderült a 9. helyet is elvesztettük, így valamivel kevesebb pontot viszünk a rájátszásba, de a januári, februári játékunk alapján bizakodhatunk a rájátszást illetően.
Újpest FC – Magyar Futsal Akadémia 6-4 (2-1)
UTE Atlétikai Stadion
Vezette: Szilágyi (Goneth, Somogyi-Kiss)
Újpest FC: Csikós – Lucas, Hadzsi, Thiago, Kártik
Csere: Kinics, Szente, Milavecz, Sipos, Östör, Czerman, Medveczki, Vas Á., Kovács B.
Vezetőedző: Szente Tamás
MFA: Tóth – Tarpai, Fábián, Lőrincz, Módly D.
Csere: Gaylhoffer, Papp, Nguyen, Vas, Boznánszky, Bognár, Bokor, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Gólszerzők: Östör (3), Vas (2), Czerman ill. Papp, Bokor, Bognár (2)
További hírek