Véget ért az alapszakasz első köre, az utolsó meccsen a Pécs csapatát fogadtuk. Nekünk ez egy sorsdöntő mérkőzés volt, ugyanis vereség esetén nagyon lemaradtunk volna a riválisoktól. Elképesztően szoros alsóház alakult ki a két nagynak köszönhetően, a másik 4 csapat 3 ponton belül tartózkodik, így megjósolhatatlan kik lesznek a végén a bennmaradók az NB1-be.

Ezt a nyomást átérezték a játékosok is és teljesen más mentalitással játszottak ezen az estén. Jobban működött a letámadás és több agresszivitást láthattunk védekezésben, ennek köszönhetően nem is nagyon alakult ki helyzet a kapunk előtt, míg a másik oldalon többször is bravúrt kellett bemutatnia a vendégek kapusának. A 7. percben viszont már Ő is tehetetlen volt, egy szép egyéni megmozdulás után Papp Ábel egy befele csel után visszalőtte a rövid alsóba. Ezzel megszerezve a vezetést és a félidei sípszóig nem is változott az eredmény.

A második félidő hasonló intenzitással kezdődött, de már a vendégek is feljebb kapcsoltak, így hátul többször kellet figyelnie a védelemnek és a kapusunknak. A 28. percben egy szép labdaszerzés után Szabó Bence kapott remek passzt és kilőtte a hosszú felsőt, a kapufa is segített egy picit. Szokásunkhoz híven sokáig nem örülhettünk egy hatalmas hiba után kettő a nullába mehettek a kapunkra és nem is hibáztak, Molnár Csongor szépített. Majd Módly Dominik percei következtek. Labdát szerzett meghúzta a cselt a szélen és egy hasonlóan nagy gólt lőtt, mint pár perccel előtte csapattársa, csak éppen a másik felső sarokba. Ezután sokáig nem változott az eredmény, de a vége előtt 4 perccel jött az 5a4-es játék a vendég együttestől, amiből szinte azonnal szépített Vénosz Soma. A gól után viszont mintha ők zavarodtak volna össze, mert rengeteg hibát vétettek és nem tudták felhozni a labdát a félpályán túlra, egy ilyen hibát használtunk ki, amikor szögletre rúgták a labdát, amiből Klacsák egy vendég játékos segítségével a kapuba juttatta a játékszert. Ezzel beállítva a végeredményt.

Magyar Futsal Akadémia – Prohuman-PTE-PEAC 4-2 (1-0)
Sport11 Sport és Szabadidőközpont
Vezette: Szilágyi (Goneth, Kondor)
MFA: Tóth B. – Módly M., Klacsák, Módly D., Szabó K.
Csere: Nyerges, Domokos, Papp Á., Nguyen, Kiss Cs., Szabó B., Szabó D., Papp-Kálmán, Bokor
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Prohuman-PTE-PEAC: Molnár M. – Ábrahám, Puletic, Vénosz, Hajnal
Csere: Wilkesz, Bálint, Molnár, Nospak, Tóth A., Bachesz, Ormai, Kiss M.
Vezetőedző: Koós Károly
Gólszerzők: Papp Á., Szabó B., Módly D., Klacsák, ill. Molnár, Vénosz
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek