MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • Elmozdultunk a kieső helyről

    Írta: MFA admin

    Az alsóház 4. fordulójában Budaörsre látogattunk mumus csapatunkhoz az Aramishoz. Eddig minden mérkőzésről elmondható volt, hogy nagyon kiélezett és szoros eredményt hozott, de az áttörés a mi részünkről nem jött össze egyszer sem és mindig vesztesen hagytuk el a pályát még ha csak nüanszokon múlt is 1-1 mérkőzés végkimenetele.

    Sokadik meccsünket kezdjük nagy elánnal és magas letámadással, ami magával vonzza a sok helyzetet is. Sokadik mérkőzésünk után végre nem egy gól nélküli félidőt sikerült játszanunk az első játékrészben, sőt nagyon hamar már a 2. percben Módly Domi megszerezte a vezetést. A vezetés nem tartott sokáig a 7. percben egy eladott labda után Lévai rohamozhatott a kapunkra és nem is hibázott, ezzel beállítva a félidei 1:1-es eredményt.

    A második félidő borzasztóan kezdődött számunkra nem egész 15 másodperc kellett, hogy az Aramis megfordítsa a meccset, Bogdán szerzett vezetést. Szerencsére nem tört meg minket a gyorsan bekapott gól és most nekünk sikerült egész hamar egalizálni. Boznánszky volt eredményes a 24. percben, majd 3 percre rá egy remek egyéni teljesítmény után az idősebb Módly, Márk is betalált, ezzel ismét nálunk volt az előny. Sokáig nem változott az eredmény. A 34. percben nagyot léptünk a győzelem felé, hiszen Véghelyi tudta növelni az előnyt. A hazaiaknak nem is kellett több, egyből jött a létszámfölényes játékuk, ami hamar kifizetődött és Lévai duplázni tudott. A maradék 5 percet sikerült viszont kapott gól nélkül kihúzni, így végre sikerült győzni a nagy rivális Aramis ellen, ezzel pedig elléptünk a kieső zónából.

    Folytatás 04.18-án a TF ellen hazai pályán, ami a bennmaradás szempontjából egy nagyon fontos mérkőzés lesz.

    Aramis SE- Magyar Futsal Akadémia 3-4 (1-1)
    Aramis SE Futsal Csarnok
    Vezette: Tamási (Fehérvári, Topálszki)

    Aramis SE: Molnár – Komáromi, Gellérfi, Horváth N., Lévai

    Csere: Soós, Klacsák, Vattamány, Szeghy, Juhász, Pintér, Bogdán, Bognár B., Büki

    Vezetőedző: Nagy Roland

    MFA: Nyerges – Tarpai, Fábián, Lőrincz, Módly D.

    Csere: Tóth B., Papp, Nguyen, Módly M., Véghelyi, Boznánszky, Bognár M., Szabó D., Szabó B.

    Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós

    Gólszerzők: Lévai (2), ill. Módly D., Boznánszky, Módly M., Véghelyi

    Kiállítva: Vattamány

    További hírek

    Támogatóink