MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • Ezúttal pont nélkül maradtunk

    Írta: MFA admin

    Pénteken a Nyírbátor vendégei voltunk. Mind a két csapat győzelemmel hangolt a párharcra, a Nyírbátor a Rubeolát verte meg idegenbe, mi pedig a Nyíregyházát hazai pályán. Továbbra is nagyon sűrű a mezőny az alsóházban, így minden pont létfontosságú.

    A hazai csapat kezdett jobban és egy szögletvariáció után Szentes-Bíró vette be a kapunkat. Az első félidőben más nagyon nem is történt, próbáltunk nyomást helyezni ellenfelünkre, ők pedig a mi hibáinkra vártak, de több gól a félidőben nem esett.

    Nem úgy a második játékrészben. A 23. percben Szabó Bence révén egalizáltunk, de alig 1 perc elteltével újra a hazaiaknál volt az előny. Hadházi Sándor lőtt nagy gólt. Ismét 10 perc gólcsend következett, néha elő-elő került az 5a4-es játék a mi oldalunkon, de nem volt benne átütőerő. A 34. percben egy labdavesztés után Sánta János növelte a Nyírbátor előnyét. Majd nemsokkal ezután szintén labdavesztést követően a 35. percben már 4:1 volt az állás Bartha Balázsnak köszönhetően. A végeredményt is ő állította be a 36. percben, 5a4-es labdavesztést követően az üres kapuba juttatta a labdát. Sajnos 3 perc alatt eldőlt a találkozó három hibát követően.

    Nyírbátori SC – Magyar Futsal Akadémia 5-1 (1-0)
    Nyírbátor, Városi Sportcsarnok
    Vezette: Czene-Joó (Róka, Muhari)

    Gólszerzők: Szentes-Bíró (11.), Hadházi (24.), Sánta (34.), Bartha (35., 36.), ill. Szabó B. (23.)

    További hírek

    Következő mérkőzés

    Legutóbbi bejegyzések

    Támogatóink