Folytatódott az országos U17-es és U20-as bajnokság is a hétvégén. Minkét csapatunk Tápiószentmártonban vendégszerepelt a Kincsem Futsal csapatánál és felemás eredménnyel térhettek haza, ami nagyon fájó, hogy U17-es csapatunk elvesztette eddigi veretlenségét.
Pedig jól indult a mérkőzés hiszen 2:0-ra vezettünk. Utána viszont ötször is kapituláltunk egymás után, ami már ezen a szinten is végzetesnek mondható hiba és már nem is sikerült visszajönni a mérkőzésbe, így sajnos a végén már csak szépíteni tudott csapatunk.
MLSZ Országos Futsal U17 12. forduló
Kincsem Futsal – Magyar Futsal Akadémia 5:3 (3:2)
MFA: Tóth (k) – Molnár, Papp, Kókai, Papp-Kálmán
Cserék: Juhász (k), Nagy, Nguyen Nhat Duy, Weisz, Mácsik, Andréka, Pétery
Gólszerzők: Vörös B., Varró (2), Vadászi (2) ill., Papp, Pétery, Kókai
U20-as csapatunk fordított utat jár be. Ősszel sajnos gyengébb produktumot láttunk tőlük, de ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy elég szűkös keret állt Szabó mester rendelkezésére. Ezt a problémát a télen javítottuk, hiszen a 3 új igazolásunk nem csak a felnőtt csapatban kap szerepet, hanem az U20-as együttest is tudják segíteni. Pereszlényi Péter ráadásul egyből góllal mutatkozott be az U20-as csapatban. Emellett kapusainknak is most jól jött ki a lépés és kapott gól nélkül sikerült lehozni a találkozót.
MLSZ Országos Futsal U20 12. forduló
Kincsem Futsal – Magyar Futsal Akadémia 0:4 (0:0)
MFA: Mondok (k) – Hunyadi, Knolmár, Bokor, Vas
Cserék: Gaál (k), Siposs, Szakter, Szabó, Módly, Steiner, Pereszlényi
Gólszerzők: ill., Módly, Pereszlényi, Steiner, Bokor
További hírek