MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • Fontos 3 pontot kell elhozni „idegenből”

    Írta: MFA admin

    Hétfő este az ELTE-BEAC csapatához „látogatunk”. Azért csak idézőjelben, mert mind a két csapat a hazai meccseit a Sport11-ben rendezi, ezért mondhatjuk, hogy szinte hazai pályán játszhatunk, hiszen az előző meccsre, ahol szintén az ELTE volt a pályaválasztó nagyon sok szurkolónk kilátogatott és hangosabbak is voltak, mint a hazai szurkolók. Nagyon bízunk benne, hogy ez most is így lesz, de ehhez kellettek Ti is!

    Nem véletlenül kezdtem így a bejegyzést és szenteltem kiemelt figyelmet ennek a ténynek. Ha megnézzük a két csapat alapszakaszbeli meccseit, akkor azt látjuk, hogy ugyan mind a kétszer győztesként hagytuk el a pályát, de rendkívül nehéz mérkőzés volt mind a kettő és tavaly még az NB2-ben szintén szoros csatákat vívtunk. Az előző szezonban 2-2 győzelem és vereség volt a mérleg, idén ez nem fér bele, ha bent szeretnénk maradni. Az alapszakaszban mind a kétszer hátrányból kellett felállnunk, ősszel 1:0-ról fordítottunk és nyertünk 4:2-re. Tavasszal pedig még nehezebb volt, hiszen 2:0-ról sikerült 3:2-re megfordítani a találkozót.

    Tavasszal nagyon megizzadtunk

    Nem kezdtük jól a rájátszást, ezért mindenképp javítanunk kell. A bajnokság ezen szakaszában már nem nagyon fér bele a hiba, ez itt már élet-halál harc a bennmaradásért. Tovább nehezíti a feladatunkat, hogy a héten sok volt a sérült és a beteg, ezért nem sikerült rendes edzésmunkát végezni, de ettől függetlenül is csak a győzelem elfogadható hétfőn. Lesznek ugyan visszatérőink, de új hiányzókkal is számolnia kell Tóth Szabolcs vezetőedzőnek.

    Gyertek minél többen és legyünk Mi hazai pályán!

    2023.03.13. Hétfő

    20:15 ELTE-BEAC – MFA

    Sport11 Sport és Szabadidőközpont

    Hajrá MFA!!

    További hírek

    Támogatóink