Már lassan megszokjuk a heti két meccset, hétfőn még a TF vendégei voltunk tegnap pedig már Debrecenben volt jelenésünk a DEAC vendégeként. Mindkét csapat 4 ponttal állt a tabellán, jobb gólkülönbségünk miatt voltunk a hazaiak előtt. Érdekesség, hogy a nyáron a két csapat kapust cserélt Vincze ment a DEAC-hoz, Nyerges érkezett hozzánk.
Nyerges főszereplőnek bizonyult ezen az estén, az első félidőben is volt fontos védése emelett pedig a kapufa is kisegítette párszor, a második félidő meg abszolút róla is szólt. Mindkét oldalon akadtak helyzetek az első félidőben, de a hazaiak voltak veszélyesebbek. Ennek ellenére a 6. percben egy szabadrúgás variáció után Patócs volt eredményes. Majd a 17. percben egy szép összjáték után Lőrincz duplázta meg az előnyünket. Kétgólos előnnyel mentünk szünetre.
A második félidőt rosszul kezdtük és fél perc elteltével sikerült Balázsinak szépítenie. Szerencsére nem tört össze minket a bekapott gól és játszottuk a játékunkat. Több helyzetünk is volt, mint az első félidőben, majd a 26. percben Módly Domi visszaállította a két gólos különbséget. 6 perccel a vége előtt a DEAC lehozta a kapust és ebből szinte azonnal gólt lőtt. Vass révén feljöttek 1 gólra. Innentől végig az 5a4 elleni játékkal próbálkozott ellenfelünk, de a TF meccsel ellentétben ezúttal ebből mi jöttünk ki jobban és a 38. percben Nyerges üres kapura próbálkozhatott. A felívelt labdába Vass beleért és végül így lett számunkra tökéletes. Ezzel az öngóllal alakult ki a 2:4-es végeredmény.
DEAC – Magyar Futsal Akadémia 2-4 (0-2)
DESOK Sportcsarnok
Vezette: Kiss (Muhari, Kondákor)
DEAC: Faragó Á.– Balázsi, Vass, Ulloa, Galan
Csere: Vincze, Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Erdei Sz., Győri, Tóth B., Kovács, Magyar
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
MFA: Nyerges– Lőrincz, Módly M., Fábián, Módly D.
Csere: Tóth B., Papp, Nguyen, Patócs, Boznánszky, Tarpai, Bokor, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Gólszerzők: Balázsi, Vass, ill. Patócs, Lőrincz, Módly D, Vass (ög)
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek