Hétfőn megkezdődött számunkra is a 2024/25-ös bajnoki évad, hazai pályán fogadtuk a Veszprém csapatát egy nappal a klub 30. szülinapja előtt (az előd Cső-Montage éveit is beleszámolva). Szép számú nézőközönség jött össze a találkozóra, sokan utaztak fel Veszprémből is. Mint utóbb kiderült a mérkőzés folyamán leginkább ők örülhettek.
Hazai oldalon nem sok változás történt a keretben, Nyerges érkezett a kapuba, mellette többen felkerültek az utánpótlásból, illetve sikerült egyben tartani a tavalyi keretet, ami nem volt egyszerű. Ebből kifolyólag a távozók névsora sem hosszú, Vincze Szabi távozott Debrecenbe, így konkrétan kapust cserélt a két együttes, hiszen Nyerges éppen a DEAC-tól érkezett. Továbbá Simon Ádi és Boldizsár Márk befejezte a pályafutását és a civil életükre koncentrálnak.
Veszprémi oldalon jóval nagyobb volt a jövés menés érkezett két már jól ismert brazil Matheus és Thiago személyében, rajtuk kívül Tóth Attila (DEAC), Hováth Benedek, Lipl Noel (mind2 Újpest) is bemutatkozhatott új csapatában, mint utóbb kiderült nem is rosszul.
A két csapat eddig mindig szoros mérkőzést játszott egymással az idei felkészülési időszakban is találkoztak a felek, ahol szintén szoros eredmény született. A tegnapi estén sajnos nem ez történt. Nagy elánnal és meddő mezőnyfölénnyel kezdtük a mérkőzést, ami az egész mérkőzésre igaz volt. A Veszprém a hibáinkat szinte azonnal kihasználta az első félidőben így sikerült betalálni Luxnak, illetve a két új szerzeményüknek, Tóth Attilának és Horváth Benedeknek. Ezzel a félidőben három gólos előnnyel mentek a szünetre.
Fordulás után sem változott nagyon a játék képe. Tóth Attila meg sem állt a mesterhármasig, közben pedig Tatai is betalált. Jellemzően ezeket a gólokat is védekezési vagy technikai hibák előzték meg. 0:5 után éledeztünk és sikerült eljutni több ziccerig is, de betalálni nem sikerült. A végén még Lipl is góllal mutatkozott be új csapatában, kialakítva így a végeredményt 0:7.
Magyar Futsal Akadémia – Vehir.hu Futsal Veszprém 0-7 (0-3)
Sport11 Sport és Szabadidőközpont
Vezette: Czene-Joó (Fehérvári, Nyekita)
MFA: Nyerges– Tarpai, Véghelyi, Boznánszky, Szabó B.
Csere: Tóth B., Lőrincz, Joó, Bokor, Szabó D., Módly D., Módly M., Papp, Nguyen
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Veszprém: Spandler– Tatai, Dorogi, Gerencsér, Lux
Csere: Koncsol, Tóth A., Horváth, Kártik, Thiago, Ábrahám, Bognár, Lipl, Matheus
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Lux, Tóth A. (3), Horváth, Tatai, Lipl
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek