A pénteki kupa párharc után hétfőn ismét jelenésünk volt ezúttal már a bajnokságban. Ráadásul a címvédő otthonában léptünk pályára. Igaz a hazaiak kerete és lehetőségei decemberben igencsak megváltoztak a pénzügyi nehézségek miatt. Ettől független 3-an az alapcsapatból továbbra is erősítik a csapatot.
A fent említett három válogatott játékoson kívül a lelkes és tehetséges szombathelyi fiatalok jól álltak a sarat, de nem is számíthattunk könnyű mérkőzésre, hiszen a télen igencsak megerősödött Újpestet például le is győzték. A 6. percben Fábián révén sikerült megszerezni a vezetést. Erre szokásunkhoz híven hamar válaszolt ellenfelünk a 8. percben Kovács Máté egalizált. A 16. percben Fábián ismét betalált, így előnyből várhattuk a folytatást.
Fordulás után 10 perc gólcsend következett. A 30. percben aztán kétszer is sikerült megzörgetni a hazaiak kapuját, így már magabiztos előny tudatában fordulhattunk rá a véghajrára. Véghelyi és Szabó Bence volt eredményes. A 34. percben még kapaszkodott a Hali Hajmási révén. A 40. percben Módly Domi vitte be a végső döfést és állította be a 5:2-es végeredményt.
Haladás VSE- Magyar Futsal Akadémia 2-5 (1-2)
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Vezette: Kubicsek (Kondákor, Vass-Vámosi)
Haladás VSE: Alasztics – Kovács M., Hajmási, Körmendy, Varga
Csere: Gyimesi, Homlok, Kovácsics, Edelényi, Vincze, Novák, Vidák, Szalóki-Varsányi, Dobos
Vezetőedző: Sziffer András
MFA: Nyerges – Tarpai, Fábián, Lőrincz, Módly D.
Csere: Gaylhoffer, Papp, Nguyen, Módly M., Véghelyi, Boznánszky, Bokor, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
További hírek