A hétfői fontos és nagyarányú győzelem után pénteken a sereghajtó otthonában léptünk pályára. A cél ugyanaz volt, elhozni a 3 pontot és ezzel leszakítani a Rubeola csapatát, valamint az alsóház élmezőnyébe kerülni. Az alapszakasz során mindkétszer sikerült győztesen elhagyni a pályát, ez most viszont nem sikerült.
Az első félidő a már szokásos forgatókönyvet hozta. Helyzetek itt-is ott is, de a kapu előtt egyik csapat sem tudta gólra váltani a lehetőségeit. Ezzel immár zsinórban a harmadik mérkőzésünkön hozzuk le az első játékrészt 0:0-ás eredménnyel.
A második félidő is hasonlóan telt, nem igazán sikerült a gólszerzés egyik csapatnak sem. A 33. percben aztán az előző mérkőzésen mesterhármasig jutó Fábián törte meg a jeget és szerezte meg a vezetést számunkra. A lőtt gólra viszont a hazai csapat egyből reagált és 3 perc elteltével ismét döntetlen volt az állás. Fellegi helyezte vissza a két csapatot a kiindulási pontra. Ettől kezdve inkább a mezőnyharcé volt a főszerep, jól jelzi a küzdőszellemet, hogy a 35. perc után 5 sárga lapot is ki kellett osztaniuk a játékvezetőknek. A végén az eredmény már nem változott, így 1-1 ponttal lett gazdagabb mindkét együttes, ami igazából egyik csapatnak sem jó eredmény.
Rubeola FC- Magyar Futsal Akadémia 1-1 (0-0)
Kucsa Tamás Városi Sportcsarnok
Vezette: Szabó (Forgács, Varga)
Rubeola FC: Oswald – Fellegi, Szabó M., Sulyok, Gémesi
Csere: Iváncsik, Szűcs, Gényi, Mészáros, Beteschek, Menyhei, Melovics, Viz, Katona
Vezetőedző: Jenei Ottó
MFA: Nyerges – Tarpai, Fábián, Papp Á., Módly D.
Csere: Tóth B., Lőrincz, Nguyen, Módly M., Véghelyi, Boznánszky, Bognár, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Gólszerzők: Fellegi, ill. Fábián
További hírek