Erőltetett menet zajlik jelenleg az NB1-ben a válogatott pótselejtezői miatt, így a csütörtöki pofonból nem sok időnk volt felocsúdni. Hétfőn este már a Nyírbátor csapatbusza parkolt a Sport11 Sportcsarnok előtt. Pénteken pedig már Nyíregyházán lesz jelenésünk. A vendégek jó formát mutattak az előző meccseken és legutóbb épp a Berettyóval sikerült leikszelniük. Míg mi két nagyobb vereség után készülhettünk az összecsapásra. Jó hír is akadt viszont. Patócs Ricsi kereken 1 év kihagyás után újra keretben találta magát súlyos sérülését követően.

Tapogatózó játékkal indult az első negyede a meccsnek, kevés lehetőség sok küzdelem jellemezte. A félidő felétől érkeztek a helyzetek főleg átlövésből, mindkét oldalon. Mindkét együttes eléggé direkt játékkal operált, így a gyorsan feljuttatott labdát igyekeztek ugyanolyan gyorsan kapu felé továbbítani. A félidő vége előtt 6 perccel Módly Márk tartott lőgyakorlatot, de egyik kísérlete sem járt sikerrel. A túloldalon sem sikerült a kapuba találni, kevés veszélyes helyzetet alakítottak ki a vendégek. 0:0-val fordultak a felek.

A második félidőt a már szokásosnak mondható kapott góllal kezdtük. A 21. percben Firmino talált a kapuba. Ezúttal viszont tartotta magát a csapat és nem estünk össze. Igaz nem jött egyből a válasz, de sokat tettek érte a játékosok, sokkal több veszélyes helyzetet alakítottak ki. A 27. percben végül sikerült az egyenlítés a visszatérő Patócs egy hatoson belülre érkező labdára csapott le és a kapus mellett a kapuba helyezte a labdát. Lendületbe maradtunk és továbbra is veszélyesebbek voltunk a 32. percben Szabó Koppány az oldalvonal mellől lőtte ki a hosszút, de kapufa lett, ugyanakkor a kipattanó tökéletesen találta el Klacsákot és végül bepattant róla a játékszer. Sikerült megfordítani az eredményt és ha már így alakult 2 perccel később Patócs ismét betalált, amivel már kettővel vezettünk. Nem kellett sokat várni az 5a4 elleni játékra a vendégektől ezután. A Nyírbátornak és úgy a Trencsényi csapatoknak mindig erőssége ez a játékstílus, ezúttal is roppant veszélyesek voltak belőle. Sajnos a védekezésünk most nem annyira működött ellene, de szerencsére Barnus kisegítette a védőket, hatalmas bravúrokat mutatott be, amivel sikerült megtartani az előnyt. A végén ugyan még jött egy szépítő találat, ami egy védőn megpattant és már Barnus is tehetetlen volt ellene, de ekkor már csak másodpercek voltak hátra. Így végül meg lett az idei első győzelmünk!

Magyar Futsal Akadémia – Nyírbátor B-Kerép 3-2 (0-0)
Sport11 Sport és Szabadidőközpont
Vezette: Kubicsek (Kondákor, Mózsa)
MFA: Tóth B.– Klacsák, Szabó K., Tarpai, Módly D.
Csere: Domokos, Papp Á., Nguyen, Módly M., Patócs, Boznánszky, Bokor, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Nyírbátor B-Kerép: Dobi – Bartha, Sánta, Kovács E., Szakács
Csere: Tóth M., Kovács G., Szentes-Bíró, Firmino, Orosz, Nagy, Gabriel, Szucsányi, Tóth M.
Vezetőedző: Trencsényi János
Gólszerzők: Patócs (2), Klacsák ill. Firmino, Gabriel
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek