Második meccsünket is hazai környezetben játszhattuk a 2025-ös évben. Múlt héten a TF ellen nagyon jól játszott együttesünk és végre a gólok is jöttek. Két hiányzónk akadt a DEAC ellen, hiszen Nyerges kisebb sérüléssel bajlódik, Szabó Bence pedig 5 sárga lapja miatt eltiltását töltötte. Ugyanakkor ez nem látszódott meg a csapaton. Hasonlóan magas színvonalon játszottunk és végig domináltuk a mérkőzést. Egy dolog hiányzott nagyon a játékunkból a gól..
Az első tíz perc inkább a vendégekről szólt, több helyzetet dolgoztak ki, majd kapufáig is eljutottak és Vass Ottó révén a vezetést is megszerezték egy pontrúgás után átlövésből. A félidő felénél éledeztünk és fokozatosan vettük át a meccs irányítását. Nagyon jól működött a széljátékunk és több centerezési kísérletünk is volt, de rendre odaért a kapus vagy éppen egy védő. A pontrúgásaink is veszélyesek voltak, de vagy a kapus vagy a gólvonalon álló védő vágta ki a már gólba tartó lövést. A DEAC 1-1 kontrával még próbálkozott veszélyeztetni, de ezekben nem igen volt átütőerő.
Fordulást követően sem változott a játék képe. Motiváltan érkeztünk meg a szünetet követően és sokat volt nálunk a labda, a DEAC sokáig a félpályán sem tudott átjönni. Rengeteg lehetőség adódott az egyenlítésre, de az ellenfél kapusa ihletett formában védett, ha meg már ő sem segített, akkor egy védő tisztázott a gólvonalról vagy éppen a kapufa érkezett a vendégek segítségére. A pontrúgásaink továbbra is komoly veszélyt jelentettek, de a vendégek hősiesen védekeztek. A vége előtt 2 perccel lehoztuk a kapust és ebből szinte azonnal meg is volt a lehetőség, de Tarpai lövése is a kapufán csattant. Az utolsó percekben a DEAC is kijött a szorításból, de 1-1 elfutáson kívül nem igen volt momentumuk. Végül maradt az 1:0-ás vendég siker. A csapat jól játszott végig dominálta és uralta a mérkőzést, de a góllövéssel ma hadilábon álltunk, sajnos már nem először a szezonban.
Jövő héten ismét hazai pályán játszunk ezúttal a Berettyóújfalu gárdáját fogadjuk.
Magyar Futsal Akadémia – DEAC 0-1 (0-1)
Sport11 Sport és Szabadidőközpont
Vezette: Zimonyi (Fehérvári, Topálszki)
MFA: Tóth B.– Tarpai, Lőrincz, Módly D., Fábián
Csere: Gaylhoffer, Papp Á., Nguyen, Módly M., Véghelyi, Vas B., Boznánszky, Bokor, Szabó D.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
DEAC: Faragó Á.– Balázsi, Krajnyák, Garcia Ulloa, Kovács Á.
Csere: Vincze, Faragó L., Erdei K., Vass O., Erdei Sz., Győri, Komádi
Vezetőedző: Tihanyi Csaba
Gólszerzők: ill. Vass O.
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek