Hétfőn szomszédvárak csatája volt a Sport11 sportcsarnokban, ugyanis az Aramis csapata látogatott hozzánk. A két csapat a felkészülés során is összecsapott és ott sikerült győzedelmeskednünk, de nyilván nem abból a meccsből kellett kiindulnunk.
Továbbra is több hiányzónk van Patócs Richárd és Gaylhoffer Előd még a rehabilitációját végzi. A mérkőzés szünetében „testvércsapatunk” a Kispest Futsal U15-ös csapatát (2. hely), az MFA U15-ös csapatát (1. hely) és az MFA U17-19-es csapatát (U17 2. hely, U19 4. hely, összesítésben a két csapat 1. helyet ért el) díjazták a tavaly elért helyezésükért. A díjátadók között volt Sergio Cabrera a futsal válogatott szövetségi kapitánya, Frank Tamás a felnőtt futsal válogatott pályaedzője és a női felnőtt, valamint a férfi U19-es válogatott szövetségi kapitánya és Mersich Péter az MLSZ futsal bizottságának titkára.
Az első félidő eleje többnyire rólunk szólt sok lövésig jutottunk el, már a középkezdés után egyből tudott veszélyeztetni Módly Márk, de ezek mind távoli vagy kiszorított helyzetből érkezett lövések voltak, ami nem okozott gondot a vendégek kapusának.
A vezetést mégis az Aramis szerezte meg a 14. percben Bogdán Rajmund révén, egy előreívelt labdát vett át és az oldalvonal mellől éles szögből pöckölte a hosszú alsóba. A kapufa is a segítségére sietett. Egy picit megtörte a csapatot a bekapott gól, ami nem csoda, hiszen addig mi uraltuk a mérkőzést, ám az első gól után átvette az irányítást ellenfelünk. Ráadásul a szünet előtt egy gyors kontra után Büki megszerezte a második Aramis gólt is, így 0:2-vel fordulhattunk.
A második játékrész eleje is a vendégekről szólt, sok helyzetet alakítottak ki és a 26. percben egy szabadrúgásvariáció után ismét betaláltak Szücs Barna révén. Eközben gyorsan gyűjtögették a faultokat is és össze is gyűlt a 6 szabálytalanság, amiből Módly Márk lőhetett kis büntetőt, sajnos ez kimaradt, de a kipattanót Fábián Tamás vágta a léc alá. Sajnos későn jött a szépítés. Utána próbálkoztunk az 5a4 elleni játékkal, de csak helyzetekig és kapufáig jutottunk.
Az eredmény maradt 1:3, sajnos az első NB1-es szezonunkat leszámítva nem tudjuk ezeket a ki-ki meccseket a javunkra fordítani, pedig a lehetőségek meg vannak, csak az utolsó passzok vagy éppen a jó helyzetkihasználás hiányzik.
Folytatás pénteken Nyírbátorban, ahol tavaly a bennmaradást bebiztosítottuk, bízunk benne, hogy ismét sikerült 3 ponttal hazatérni.
Magyar Futsal Akadémia – Aramis SE 1-3 (0-2)
Sport11 Sport és Szabadidőközpont
Vezette: Vass (Karsai, Papp)
MFA: Nyerges– Lőrincz, Módly M., Módly D., Bokor
Csere: Tóth B., Papp Á., Nguyen, Véghelyi, Fábián, Boznánszky, Tarpai, Szabó D., Szabó B.
Vezetőedző: Boznánszky Gábor-Tóth Miklós
Aramis SE: Molnár– Komáromi, Lévai, Bognár, Büki
Csere: András, Papp Zs., Vattamány, Gellérfi, Szeghy, Moga, Pintér, Szücs, Bogdán
Vezetőedző: Nagy Roland
Gólszerzők: Fábián, ill. Bogdán, Büki, Szücs
Fotó: Madarász Krisztina
További hírek