MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • U11: a nyolcaddöntő jelentette a végállomást

    Írta: MFA admin

    Az U13-sok után jöjjön az U11-sek a zágrábi értékelője, Előd bácsitól és Tomi bácsitól. Ez a korosztály még műfüvön játszik az összesen 4 pályával rendelkező zágrábi komplexumba. Végig szoros meccseket tudtak játszani fiataljaink, de ezen a napon még a szerencse sem volt velük. Ebből kifolyólag 3 szoros vereséggel kellett beérniük a srácoknak és edzőiknek.

    Az U11-es csapat vegyesen épült fel U10-es és U11-es játékosokból. Mindenki nagyon izgatottan várta a zágrábi tornát, ez már a pénteki összeszokó edzésen is érezhető volt. A csapatban két U10-es játékos és tizenkettő U11-es játékos kapott helyet, azonban utólag elmondhatjuk, hogy az U10-esek is nagyon jól megállták a helyüket a nagyobbak közt, közülük kiemelném Vörös Petit, aki az első mérkőzésen gólt is szerzett.

    Az első meccsen számítottunk rá, hogy kicsit álmoskás lesz a csapat, de pozitív meglepetéssel szolgáltak a fiúk, egy rendkívül szoros mérkőzésen sajnos 3-2-re alulmaradtunk, és csupán a mérkőzés legvégén dőlt el a győztes sorsa.

    A vereség miatt a második mérkőzésen nem is lehetett más a célunk, minthogy javítsuk hibáinkat, de sajnos ez nem sikerült, és a második mérkőzésen is vereséget szenvedtünk, emiatt a csoport harmadik helyén végeztünk, ami azt jelentette, hogy egy másik csoport második helyezettjével küzdünk meg a nyolcaddöntőben. Az első két meccsen sajnos senki nem rukkolt elő kiugró teljesítménnyel, és tudtuk, hogy a nyolcaddöntőben ennél több fog kelleni, ebben a felfogásban buzdítottuk a játékosokat.

    A harmadik mérkőzésen egy jó erőkből álló horvát csapatot kaptunk ellenfélként. A mérkőzésen mi szereztük meg először a vezetést, amire nem sokkal rá jött az egyenlítő találat, így sokáig nem élvezhettük az előnyt, sőt, 5 perccel a mérkőzés vége előtt 3-1-re vezetett az ellenfél. Ennek ellennére a fiúk nem adták fel és 3-2-re módosították az eredményt és még a végén is megvoltak a lehetőségeink, hogy kiegyenlítsünk, illetve a mérkőzés folyamán is több ziccert kihagytunk, de sajnos nem sikerült buntetőkre menteni a meccset, így a nyolcaddöntőben búcsúzott a csapat.

    Bánatunkra a tornán sokak teljesítménye elmaradt a szezon közben mutatott teljesítménytől, de búslakodásra nincsen ok, ugyanis nagyon harcosak voltak végig, és küzdésből jelesre vizsgáztak, reméljük jövőre ez eredménnyel is párosulni fog.

    Gratulálok az egész csapatnak mind a zágrábi tornához, mind az évközben nyújtott teljesítményhez!

    További hírek

    Következő mérkőzés

    Legutóbbi bejegyzések

    Támogatóink