Június 17-18-án rendezték a már hagyománnyá vált Futsal Cup Zágráb nemzetközi futsal tornát, amelyen idén is részt vettünk minden lehetséges korosztályban. Elsőként lássuk, hogy látta Tarpai Dani, azaz Dani bácsi az U13 szereplését, akik csapataink közül a legjobb helyezést érték el a tornán.
Izgatottan várta mindenki a tornát, az egész éves munkának a megkoronázására számítottunk, mindamellett, hogy jól érezzük magunkat. Az első meccsen az elején lehetett érezni az izgalmat, de egy küzdős meccsen sikerült nyernünk 2-1-re. Innentől ez a lendület vitt minket előre. A második csoportmeccset is nyertük 1-0-ra, így a csoport éléről vártuk a folytatást, a nyolcaddöntőt kihagyva egyből mentünk a negyeddöntőbe. Ezen a ponton emelném ki Kövesdi Gergő egész napos kapusteljesítményét, aki nélkül egészen biztosan nem jutottunk volna a 4 közé. A negyeddöntőbe “beszurkoltuk” a magyar ellenfelünket, akit aztán 2-2-es rendes játékidő után büntetőkkel legyőztünk. Innen már biztos volt, hogy éremért fogunk játszani. Azonban a csapat tagjain észre lehetett venni a fáradtságot, illetve jelentkeztek apróbb sérülések is, amik hátráltatták a csapatot. De mindezek ellenére el kell ismerni, hogy a legjobb 4-ben a másik 3 csapat magasabb szintet képviselt a miénknél. Ezek ellenére megpróbáltuk a “lehetetlent” és az elődöntőben egy nagyon jó horvát ellenféllel szemben maradtunk alul 1-2-es arányban. A bronzmeccsre igazából teljesen elfogytunk erőben, a Kispest könnyedén nyert. De így is maximálisan elégedett voltam a fiúkkal, kihozták a maximumot a napból, talán még kicsit többet is. Nem tudnék kiemelni egyéneket a csapatból, mindenki egy emberként küzdött és jó volt látni ezt a győzni akarást a gyerekeken. A torna szervezői Stágel Ágostont választották a torna legjobb játékosának a mi csapatunkból, innen is, még egyszer nagy gratuláció jár neki is, és az egész csapatnak.