MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • U13 a legnépesebb korosztály

    Írta: MFA admin

    Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én leszek ennek a csapatnak a vezetőedzője, ugyanakkor tudtam, hogy nagy feladat vár rám. Féltávnál járva úgy gondolom jó irányba tartunk, de bízok benne a második félévben még nagyobb lehet a fejlődés. Ebben a korosztályban a gyermekek két csoportra vannak válogatva, az egyik felének heti 4 edzése van, a másik felének heti 3. Szeptemberben igencsak megnőtt a létszám, amely immáron feszegeti a felső határát, talán túl is lépte azt, hiszen nem kevesebb, mint 45 gyerek sportol nap, mint nap ebben a korosztályban nálunk. Ezek ellenére mindent megteszünk Bozával, hogy minden gyerek megkapja azokat az ingereket amiket meg kell kapni ebben a korban.

    A korosztály sajátosságai: az edzések javarészt még egyéni képzésen alapulnak, de már megjelennek a 2-3 játékos kapcsolata, valamint 1-2 csapattaktikai elem is, amiket nem csak edzésen gyakorolnak, hanem meccseken is próbálnak alkalmazni. Az eredmények semmiképpen sem elsődlegesek ebben a korosztályban, ugyanakkor úgy gondolom mutatják hol tart a csapat. BLSZ 3/4-ed pályás bajnokságunkban az előkelő harmadik helyet szereztük meg, amíg futsalban sajnos pont lecsúsztunk a dobogóról. Mindezek ellenére mindkét bajnokságban tavasszal a 2. legjobb csoportba osztottak be minket, így lesz bizonyítani valónk mindkét szakágban. Ha valamiben lehet hiányérzetem, akkor az egyértelműen a mérkőzésre járás (tisztelet a kivételnek- ebből is van bőven). Természetes, hogy a tanulás az első, de hogy a foci nem tud odaérni a második helyre – ilyen ügyes gyerekeknél – számomra nehezen feldolgozható. Bízok benne, hogy ebben a jövőben érzek majd változást.

    Vezetőedző: Tarpai Dániel

    Segédedző: Boznánszky Gábor

    További hírek

    Következő mérkőzés

    Legutóbbi bejegyzések

    Támogatóink