Az U17 meccse ezúttal elmaradt, de a betegségek és sérülések miatt többen is lehetőséget kaptak az idősebb korosztály mérkőzésén. Ellenfelünk sem képviseltette magát nagy létszámban mindössze 1 cserével érkeztek, de így is szoros mérkőzést sikerült játszaniuk.
Ahogy a bevezetőben említettük a sérülések és betegségek minket sem kerülnek el, így az U19-es csapat kispadján túlnyomórészt most az U17-es gárda tagjai foglaltak helyet. Ebből a szempontból talán jobb is, hogy a fiatalabbak mérkőzése elmaradt. A vezetést is ráadásul Andréka Kristóf révén mi szereztük meg, aki az U17-es csapatban is termeli a gólokat. 10 perccel később Papp Ábel növelte az előnyt és a szünetig nem is esett több gól. A második játékrész már sajnos nem hozott több hazai gólt. A vendégek viszont a 33. percben betaláltak, így izgalmas lett a mérkőzés vége.
Boznánszky Gábor: Sajnos sok U19-es korú játékos nem volt bevethető sérülések és betegségek miatt, de mivel az U17-es mérkőzés elmaradt, feltöltöttük a keretet 2008-asokkal, akik szépen helyt is álltak. Az első félidőben jól játszottunk és két gólos előnyt sikerült kiharcolni, ám a másodikban nem tudtunk gólt szerezni, amivel lezárhattuk volna a mérkőzést, pedig sok lehetőségünk volt erre. Ellenfelünk jól csinálta, amit eltervezett és nehéz perceket okozott, de sikerült megtartani az egy gólos előnyünket.
Magyar Futsal Akadémia U19 – Nyírbátor U19 2-1 (2-0)
MFA: Tóth– Joó, Nguyen, Steiner, Papp
Csere: Jávorszky, Molnár, Papp-Kálmán, Kiss, Kókai, Andréka
Vezetőedző: Boznánszky Gábor
Gólszerzőink: Andréka, Papp
További hírek