A Gesztely vendégei voltunk a hétvége folyamán. Mindkét mérkőzés igen fordulatosra sikeredett, amiknek a végén igazából egyik csapat sem örülhetett az 1 pontnak. Talán az U19-es csapat lehetett elégedettebb, mert így megőrizte az első helyét, az U17 viszont elég távol került a bajnoki címtől és vesztett pontok tekintetében a Csenger is utolérte a csapatot.
Igazi 3 pontos rangadóra készültek az idősek, hiszen a második helyezett ellen léptek pályára, akik előtt 1 ponttal vezettek a fordulót megelőzően. Egymásra kontráztak a csapatok, hiszen a 4. percben Bíró juttatta előnyhöz a hazaiakat, amire az 5. perceben jött a válasz Molnár révén. A 18. percben meg már 1 percnek sem kellett eltelnie a gólváltáshoz, ebben a percben volt eredményes Fenesi és Papp. A félidő így 2:2-es döntetlennel zárult. Fordulás után hamar magunkhoz vettük a vezetést, a 23. percben Joó talált a hazai kapuba. Sokáig nem is változott az eredmény és már úgy tűnt sikerül hazavinni a 3 pontot és ezzel 4 pontra ellépni a riválisunktól, de a 39. percben Fenesi egyenlített, beállítva a 3:3-as végeredményt.
Boznánszky Gábor: Készültünk rá, hogy egy mélyen védekező csapattal fogunk találkozni, ennek ellenére nem tudtuk elkerülni a kontrából kapott gólokat az első félidőben, de mindkétszer hamar sikerült egyenlíteni. A második félidőben mi szereztünk vezetést, ami után meg voltak a meccslabdáink, amikkel nem sikerült élni, de a végjátékban ellenfelünk is sokat tett, hogy kiegyenlítsen, ami egy pontrúgás utáni figyelmetlenség miatt sikerült nekik. Fájó, hogy a végén buktuk el a három pontot, de az eggyel sem vagyok elégedetlen.
Gesztely FC U19 – Magyar Futsal Akadémia U19 3-3 (2-2)
Gesztely FC: Soós– Fenesi, Bíró, Porkoláb, Lőrincz
Csere: Madarász, Tamás, Lestár, Zanócz
Vezetőedző: Pallai Gábor
MFA: Tóth– Joó, Nguyen, Steiner, Papp
Csere: Jávorszky, Molnár, Pataki, Tompa, Beluzsár
Vezetőedző: Boznánszky Gábor
Gólszerzők: Bíró, Fenesi (2), ill. Molnár, Papp, Joó
A fiatok próbálták tartani a lépést az élen álló Kincsemmel. Itt is a végletekig kiélezett volt a mérkőzés, de ezen a meccsen nekünk kellett az utolsó percben rohamozni az egy pontért. Adok kapok alakult ki a mérkőzésen. A 4. percben Szíj szerzett vezetést, amire 1 perc múlva jött a válasz Gulácsi révén. A 12. percben már a hazaiaknál volt az előny Khier szerzett vezetést. 2 perc múlva Andréka egalizált, majd Gulácsi duplázott, így egy gólos hazai előnnyel zárult a játékrész. Fordulás után a góllövőlistát vezető Papp-Kálmán is megérkezett a meccsre és 3 perc alatt duplázott, amivel ismét nálunk volt az előny. A 32. percben Kiss öngóljával ismét döntetlen állt az eredményjelzőn. A végjáték pedig még további izgalmakat hozott. A 39. percben a hazaiak ismét vezetést szereztek, ezúttal Nagy volt eredményes. Ekkor már mindenki elkönyvelte a hazai győzelmet, de az utolsó percben érkezett Buzgó és megmentett 1 pontot számunkra.
Gesztely FC U17 – Magyar Futsal Akadémia U17 5-5 (3-2)
Gesztely FC: Koltai– Khier, Nagy, Juhász, Juhos
Csere: Lajtos, Kriston, Rontó, Schőn, Rafaelian, Gulácsi, Fecske
Vezetőedző: Pallai Gábor
MFA: Domokos– Rudik, Andréka, Papp-Kálmán, Kiss
Csere: Gincsai, Bittsánszky, Buzgó, Kovács G., Szíj, Losonczy
Vezetőedző: Szabó Dávid
Gólszerzők: Gulácsi (2), Khier, Kiss (ög), Nagy, ill. Szíj, Andréka, Papp-Kálmán (2), Buzgó
További hírek