MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • U17-19: Mindkét korosztály 8 lőtt góllal zárta a mérkőzést

    Írta: MFA admin

    A véghajrához közeledve még mindig mind a két csapatunk harcban van az első helyért. Innentől kezdve minden győzelem kulcsfontosságú. Míg az U19-nek a saját kezében van a sorsa, és az 1 pontos előnyét kéne megtartania vagy éppen növelnie, addig az U17-nek 3 pontos hátrányt kéne behoznia a Kincsemmel szemben. Ezúttal a Berettyó látogatott hozzánk és üres kézzel kellett távozniuk.

    U19-es csapatunk egy szoros első félidő után végül könnyed győzelmet aratott riválisa felett. A végig remekül játszó „Toni” 3 gólt szerzett. Mellette betalált még a szintén az U19-es futsal EB kvalifikáción résztvevő válogatottba behívott Papp Ábel. Mellettük eredményes tudott még lenni Molnár, Steiner, Pataki és Beluzsár is. Az ellenfél góljait Magyari és Hudák Péter szállította igazságosan megosztozva rajtuk.

    Boznánszky Gábor: Büszke vagyok a csapatra, mert a szezon eddigi egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk. 2-0 után két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek, de ez nem elbizonytalanított minket, hanem még motiváltabbá tett és nagyon jó második félidőt produkáltunk. Toni kiemelkedő egyéni teljesítménye mellett mindenki hozzátette a maga részét, így fontos és megérdemelt győzelmet arattunk.

    Magyar Futsal Akadémia U19 – MVFC Berettyóújfalu U19 8-4 (2-2)

    MFA: Tóth – Joó, Nguyen, Bognár, Papp

    Csere: Jávorszky, Molnár, Pataki, Boda, Tompa, Beluzsár, Lőrincz, Steiner

    Vezetőedző: Boznánszky Gábor

    MVFC Berettyóújfalu: Mező L. – Mező Sz., Hudák P., Magyari, Nagy

    Csere: Takács, Hudák B., Szilágyi

    Vezetőedző: Trencsényi János

    Gólszerzők: Nguyen (3), Papp, Molnár, Steiner, Pataki, Beluzsár, ill. Magyari (2), Hudák P. (2)

    A fiataloknál ezzel szemben egy percig sem volt kérdés a meccs kimenetele, már az első félidőben eldőlt a mérkőzés, hiszen hat góllal vezettünk. A vendégek csupán a végén tudtak betalálni, de ekkor már 8:0 volt ide, így csak szépségtapasznak volt elegendő Bakcsi gólja. A mi oldalunkról Papp-Kálmán ismét 4 gólt szerzett, rajta kívül pedig Gajdos és Kiss tudott duplázni.

    Magyar Futsal Akadémia U17 – MVFC Berettyóújfalu U17 8-1 (6-0)

    MFA: Domokos – Gajdos, Andréka, Papp-Kálmán, Kiss

    Csere: Gincsai, Bittsánszky, Gajáry, Rudik, Szíj, Losonczy

    Vezetőedző: Szabó Dávid

    MVFC Berettyóújfalu: Hegedűs-Brincken – Balogh, Török, Sarkadi, Bakcsi

    Csere: Karácsony, Hoszpodár, Prekup

    Vezetőedző: Trencsényi János

    Gólszerzők: Gajdos (2), Papp-Kálmán (4), Kiss (2), ill. Bakcsi

    További hírek

    Támogatóink