MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA hivatalos oldala
  • info.magyarfutsalakademia@gmail.com
  • U17-19: Továbbra is hibátlan az U19, Buzgó gólokkal tért vissza

    Írta: MFA admin

    Hidegkúthoz látogattunk a bajnokság 19 fordulójában. Az U19 a hibátlan mérlegét és az első pozíciót szerette volna megőrizni, míg az U17 a Kincsem látóterében szeretett volna maradni az első hely megszerzése érdekében. Végül mindkét csapat mondhatni könnyedén vette a feladatot.

    Jól indult a nagyobbak mérkőzése, hiszen Papp már a 4. percben betalált. Majd 10 perccel később Steiner növelte az előnyünket. Emellett sikerült a kapunkat megőrizni a góltól, így 2:0-ás vezetéssel mentünk szünetre. Második félidőben ugyan rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a döntések nem voltak a legjobbak, így sokáig nem sikerült gólt szerezni. A végjátékban végül Papp duplázott. A végén erre még a Hidegkút meglőtte a becsületgólját Jánosi révén.

    Boznánszky Gábor: Jól működött a csapatvédekezésünk, nem igazán forgott veszélyben a kapunk. A támadójátékkal nem vagyok elégedett, mert bár ellenfelünk szervezetten védekezett, rengeteg lehetőségünk volt arra, hogy lezárjuk a mérkőzést, de rendre rossz döntést hoztunk, vagy technikai hibákat vétettünk. A győzelemnek örülök, dolgozunk tovább.

    Hidegkúti SC U19Magyar Futsal Akadémia U19 1-3 (0-2)

    Hidegkúti SC: Tófalvi– Törő, Yeomans, Fazekas, Rattoni

    Csere: Kovács D., Jánosi, Szakonyi, Fábián

    Vezetőedző: Somogyi Gábor

    MFA: Tóth– Joó, Nguyen, Steiner, Papp

    Csere: Jávorszky, Molnár, Pataki, Boda, Tompa, Beluzsár, Lőrincz

    Vezetőedző: Boznánszky Gábor

    Gólszerzők: Jánosi, ill. Papp (2), Steiner

    A fiatok ismét az őszi formát tudták hozni és egy magabiztos győzelmet tudtak aratni. Régi-új játékosunk Buzgó Dániel ezen a mérkőzésen tért vissza és egyből duplázni is tudott. Az első játékrészben Bittsánszky duplával nyitottunk és még ebben a félidőben Kiss is duplázott, valamint Andréka talált a kapuba. Hazai oldalról Déri kozmetikázott az eredményen. Fordulás után már csak mi találtunk a kapuba. Papp-Kálmán háromszor talált be, Buzgó kétszer és Kiss, illetve Bittsánszky is még egyszer-egyszer megzörgették az ellenfél hálóját. Így három játékosunk is mesterhármasig jutott.

    Szabó Dávid: A hazai mérkőzésen egy szoros győzelmet sikerült aratni, és egész héten ennek megfelelően készültünk. A srácok végig keményen dolgoztak, látszott rajtuk, hogy kezdenek kijönni a hullámvölgyből – ezt szerencsére a mérkőzésen is viszontláttam. Magabiztos győzelmet arattunk, és örömmel töltött el, hogy végre a játékosokon is láttam, mennyire élvezik a pályán töltött perceket. Ráadásul mindenkinek jól ment a játék. Remélem, sikerül ezt a formát kitolni a bajnokság végéig, és akkor egy igazán szép szezont tudhatunk magunk mögött. Örültem, hogy régi-új játékosunk, Buzgó Dániel, bemutatkozott, és jó játékkal, valamint gólokkal tért vissza közénk.

    Hidegkúti SC U17 – Magyar Futsal Akadémia U17 1-12 (1-5)

    Hidegkúti SC: Marossy– Genest, Antal, Barral, Szokai

    Csere: Tráser, Marret, Déri

    Vezetőedző: Somogyi Gábor

    MFA: Domokos– Rudik, Andréka, Papp-Kálmán, Kiss

    Csere: Gincsai, Bittsánszky, Buzgó, Gajáry, Kovács G., Szíj, Zöldy, Losonczy

    Vezetőedző: Szabó Dávid

    Gólszerzők: Déri, ill. Bittsánszky (3), Kiss (3), Andréka, Papp-Kálmán (3), Buzgó (2)

    További hírek

    Támogatóink