A zágrábi tornán az U9-es korosztály a legfiatalabb korcsoport, ahol mérkőzéseket rendeznek, így tehát mindig nagy izgalmakat okoz a gyerekekben és szülőkben egyaránt, hiszen a legtöbb gyermeknek ez szokott lenni az első olyan megmérettetés, ahol más ország csapatai ellen léphetnek pályára és tesztelhetik tudásukat. A Vas Geri és Lukács Ati által vezényelt csapatunk is ezen az érzelmi hullámvasúton találta magát.
Úgy gondoljuk, hogy ez a torna egy hatalmas visszajelzés volt afelől, hogy egész évben a belefektetett munka a gyerekek illetve a mi részünkről mennyire volt hasznos és eredményes. Nagyon sok gyereknek ez volt az első ilyen tornája és ez látszott is az első meccsen. Megszeppenve kezdték a srácok az első meccset ami a végére rendkívül izgalmasra kerekedett, azonban a végén sajnos az ellenfél neve mellett szerepelt több gólszám. A második meccsen már sokkal felszabadultabban játszottak a srácok aminek meg is lett az eredménye. 3-1-es győzelmet arattunk, viszont ami még nagyobb boldogsággal töltött el minket az az, hogy láttunk olyan momentumokat a játékban amiket egész évben gyakoroltunk.
A harmadik mérkőzésen azonban már kicsit fáradtkásnak tűnt a társaság. Koncentrációbéli hiányok miatt sajnos az utolsó csoportmeccsünk egyben az utolsó mérkőzésünk is volt az egész tornán. Összességében úgy gondoljuk, hogy első tapasztalatszerzésnek ez a torna nagyon jó volt. Azon leszünk jövőre is hogy még tovább fejlődjünk és jövőre ne csak tapasztalattal hanem érmekkel távozzunk az ilyen megméredtetésekről.
Ami a srácokat illeti nagyon büszkék vagyunk rájuk, ügyesen és kitartóan végig küzdötték a hosszú utat. Volt segítségünkre három U8-as játékos is akik kivétel nélkül felnőttek a feladathoz és derekasan helyt álltak a nagyobbak között. Az U9-es lurkók szintén küzdöttek és hajtottak, voltak akik hozták a tőlük megszokott szintet viszont voltak olyanok is akik sajnos most kicsit szürkébbek voltak de ez nagy részben az izgulásnak tudható be.
Összességében szerintünk nagyon jó tanulópénz volt a zágrábi túra és azon leszünk egész évben hogy jövőre is legalább ennyire helyt tudjunk állni.