Hétfő este végre újra hazai pályán léphettünk pályára, a rájátszásban először. Az ellenfelünk pedig az a Nyíregyháza volt, akitől az alapszakaszban mindkétszer kikaptunk. Mind a két csapat hasonlóan rosszul kezdte a rájátszást, holott az alapszakaszban ez a két újonc csapat végzett a legelőkelőbb helyen. Nem véletlenül hangzik el sokszor, sok helyen, hogy a rájátszással egy új bajnokság is kezdődik. Ebből adódóan mindkét csapat számára rendkívül fontos volt a 3 pont megszerzése.
A meccs képe a vártnak megfelelően alakult, két hasonló szinten lévő csapat feszült egymásnak, így kiegyenlített első félidőt láthattak a kilátogató nézők. A mérkőzés elején eléggé magunkra húztuk ellenfelünket, de jól működött a megálmodott taktika és a 6. percben egy Módly Márk elfutást követően a középre tett labda Ladányi Dávidról pattant be az ellenfél kapujába, így egy öngóllal vezetést szereztünk. 10 perc kemény mezőnyharc következett. Őriztük a vezetést a vendég csapat pedig próbált fogást találni rajtunk és egalizálni. A 17. percben az előző mérkőzésen is betaláló Véghelyi Balázs duplázta meg az előnyünket. A félidőt jelző sípszóig nem is változott az eredmény 2:0-val mehettünk pihenőre.
A második félidő eleje is hasonló volt az első félidőhöz. A 24. percben úgy tűnt Módly Domi lenyugtatja a meccset, hiszen a góljával már hárommal vezettünk és egészen a 30. percig nem is történt nagy változás a játékban. Fél óra elteltével lankadt a figyelem és a koncentráció és ez majdnem megbosszulta magát. A 31. percben a nyíregyháziak brazil centere Rodrigues Emanoel Joao hozta vissza a vendég reményeket. Majd a 36. percben Véghelyi a butaságát követően a kiállítás sorsára jutott és a vendég csapat ezt egyből ki is használta. Kovács Béla révén már csak 1 gól volt az előnyünk. Szerencsére felébredtünk a szundiból és Tarpai Dani egy nagyon fontos góllal szinte a középkezdés után ismét kettőre növelte az előnyt. Nem ez volt az első lélektanilag fontos vagy meccset eldöntő találata. A végén még a Stúdió próbálkozott az 5a4-es játékkal, de újabb gól nem született, így itthon tartottuk a 3 pontot, ami rendkívül fontos volt számunkra. Ezzel a győzelemmel feljöttünk az alsóház második helyére, de nagyon sűrű a mezőny ha pénteken nem sikerül pontot szerezni Nyírbátorba ismét kiesőzónába zuhanhatunk.
Magyar Futsal Akadémia – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza 4-2 (2-0)
Budapest, Sport11 Sport és Rendezvényközpont
Vezette: Kovács Gábor (Karsai, Blum)
MFA: Boldizsár – Módly M., Boznánszky, Szabó B., Lőrincz
Csere: Gaylhoffer, Véghelyi, Bencsik, Szili, Módly D., Vas, Szabó D., Tarpai, Bokor
Vezetőedző: Tóth Szabolcs
Á Stúdió Futsal: Petró – Varga, Kovács B., Alades De Oliveira Caique, Rodrigues Emanoel Joao
Csere: Hegyes, Ladányi, Krajnyák, Kovács G., Urr, Kovács E., Lakatos, Gyügyei, Bagdi
Vezetőedző: Lovas Norbert
Gólszerzők: Ladányi öngól (6), Véghelyi (17), Módly D. (24), Tarpai (37), ill. Joao (31.), Kovács B. (36.)